Sokszor merengtem azon, vajon érdemes-e blogot indítani vagy sem. Végul arra jutottam, hogy igen, miért ne? Lehet ha leírom ami bánt, akkor az egyszerubbnek fog tunni, ha pedig leírom ami oromet okoz, és újraolvasom, az pedig minden olvasás után megmosolygotat. Egy próbát megér :)
Ebben a tanévben sokminden vár rám.Elore félek, mi lesz. Szalagavató, érettségi, ballagás. Itt van minden a nyakamon, csak rajtam áll, hogy hova jutok, tudom jól, de olyan nehéz helyesen cselekedni. Mindig mindent úgy csinálni, hogy az mindenkinek megfeleljen. A nyár alatt sokat toprengtem rajta, hogy mihez kellene kezdeni. Tanuljak mint az állat? Eddig sem volt ezzel probléma, de valahogy mintha kifogyott volna az erom, azt hinné az ember, hogy a nyári vakáció feltolt, hát tévedés! Hatalmad tévedés. Nem a bulik miatt vagy az át nem aludt éjszakák miatt fáradtam ki. Nem. Lelkileg teljesen a padlón érzem magam. Lehet hogy ez a felnotté válás jele? Hogy csak a gondok sorakoznak az ajtóm elott? Akkor nem szeretnék felnott lenni, azt hiszem . Bár jonne hirtelen egy sugallat, hogy mit tegyek. Menjek orvosira? Mindenki azt szeretné... kivéve engem. vagy választjak egy olyan szakot, ami érdekel, de nem biztos, hogy sokra megyek vele? Ha ép ésszel gondolkodok, akkor igen, tanulok, amennyit csak lehet, hogy felvegyenek az orosira, és ott mi lesz? Hát ez nehéz, nagyon nehéz.
Vagy csak úgy adjam fel? Nem, attól én sokkal erosebb vagyok, csak ezt még nekem is el kellene hinni, mert így leírva csodálatosnak tunik, milyen magabiztosan hangzik, de én egyáltalán nem vagyok magabiztos, azt sem tudom, hogy holnap mihez kezdjek. Annyira tanácstalan vagyok. Kérhetnék tanácsot, de mindneki ugyanazt mondja, már elore tudom a forgatókonyvet.
Lehet csak annyit kellene tennem, hogy csinálom azt, amit eddig csináltam és meglátjuk mi lesz? Vagy tervezzek elore? De ha terveznék is, mi lesz ha nem úgy sul el, ahogy én elképzeltem? Akkor megint a foldrol kell majd felállni? Igen, én ettol félek, az arcraeséstol. Inkább nem kockáztatok, vagy most már mindegy? Egy év van hátra. Mi az? Csak nem mindegy, hogy egy év vért izzadás, vagy egy év láblógatás. Saját magam próbálom meggyozni a legjobbról. De ha egy évig szenvedek akkor utána lehet hogy jobb lesz, és ha nem? Utálom ezt a bizonytalanságot, hogy senki nem tudja megmondani, hogy mi is lesz valójában.
Általában a szulok támogatják a gyereket, nem az anyagiakról van szó. Hanem az elképzelésekben, csináld azt gyermekem ami boldoggá tesz, ha ugyes leszel a munkádban, biztos majd sikereket érsz el. Hát nálunk ez nem így van. Csináld azt, ami majd a jovoben pénzt hoz, mindegy hogy szeretede vagy sem, majd megszereted, vagy nem, de legalább lesz fedél a fejed felett. Koszonom, nézzek úgy a jovombe, hogy utálok reggel felkelni? Mert megint olyan helyre kell mennem, ahol már most is utálok lenni. Sokszor voltam beteg, nem egyszer fekudtem kórházban, És tudom, hogy nem tudnám azt a munkát végezni, utálom a betegeket, utálom az épulet szagát, az orvosok kopenyét, a receptet, a mentoautó hangját, mindent ami ezzel kapcsolatos. Le tudom én ezt gyozni? Le tudom saját magam gyozni? A belso aggályaimat? Az undort? Nehéz kérdések, az az érzésem, hogy ha egy falat ledontok magamban, akkor nem lesz probléma, csak még azt a falat kellene megtalálni és egy eszkozt amivel lerombolom....
